Eteoklész kihajol a képből

 

Ahogy a völgy hasadt, én úgy születtem.

Párahab éggel betakart, jövőtlen,

tört törzsek közt nevelt a félelem:

hogy ikrem van, akit túlontúl űztem

vízmarta sziklán, letörő kopáron

a tükrök éhes túlsó oldalára.

És hazajön. Átnyúl az üvegen,

jogos jussát követelné rajtam -

ami nekem is ugyanolyan

jogon jussom. És nincs belőle annyi,

hogy mindkettőnknek jusson,

ez egyemberes szerep. A foszladó

világ urának lenni nem lehet

két éhbe kötve. Mégis hazajön.

És vége lesz. Párahab éggel betakart

völgy ahogy hasad, majd úgy halok meg,

ahogyan ő. Polüneikész!

Maradj a seggeden, a tükörbirtok

másik oldalán! Apánk seggfej volt,

anyánk a nagyanyánk, de ettől még

nem kell átokká váljon minden táj.

Vihar törte törzsek közt a félelem:

tört, alvadt törzsek. Bármelyik lehet

testvérharc érfúlt trombocitája.

Hisz minden kép tükör. Bármelyikből

bújsz elő majd, éh túloldalam,

egymásra rontunk. Semmire készen.