ég alatt átvonuló rikoltozás vagyok, alkonyatkor,
a híd korlátja mellett suhanva.
Mívesen romló ablakok vannak. Egy látvány
bomlása vagyok, ami valaha jelentett, de
mára jeltelen.
Az elsuhanások bilincsbe vernek.
Ez a mozgás-közben-mégsem-mozdulás
olyan szárnycsapásszerűen vakolatlan.
A károtokra vagyok. Pedig csak tükröznék -
de van, amit nem szabadna szóba hozni,
ahogy a belek bolyhosodását.
A vérzést, amit letörülnél a pendülő,
kerekekre feszített időről is.
Az alvadást, amiről tehetsz és nem tehetsz.
A bennünk lakó penészt. A tükörléteim
vannak most abban az összetörésben, amivel
adósa vagyok a közös többszörösnek.
Találékony, hiányzó távlatok vannak, varjúrikoltás,
vadak identitása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése