(Nárcisz sír)
Keréknyom nyálkás
békanyálas tócsája
is őt mutatja!
Haiku - víztükör (4. merítés)
(színe)
Kell hozzá Ámor. Meg az égetnivaló
gyerek rontószeme: mi van akkor, ha
nincs senki rajta kívül itt, csak a nyílvessző szél,
libabőrző érintés, szúnyogcsípés-szerű szúrás -
ha csak Nárcisz van, meg a tó kiterült tükre.
Kibe szeret a balek, mi van akkor, ha...
Hogy ölel majd és kit. Maga éhét
emésztő ölmenti parázs, örökégő mécses -
mi van akkor, ha az önvérző börtön van csak,
szégyen-erezetben a trombociták -
ha képben a kép, csak romlásban a romlás...
Kellett hozzá Ámor -
így készültél, önkezü, képzeletet sebző szerelem.
(visszája)
Bárkit. Te is én? Te vagy az a
sose érzett másik, aki szintén én?
Nem vékony lapon át: más, vagy azonos nemű testben,
köztünk képzelt rácsok, rózsalugas,
a vágy fakadó bimbai nyílnak -
hozzád kell érnem! Valamely tétova módon
mintha tükörhöz, fuvallatszerűen, pihefelszín
érintéssel csak. Szúnyogcsípésszerű szúrás.
Aztán persze akár hátrakötött
kézzel a próbababát - nem nyúlok a
megszerzett zsákmány felkínált
izzó vágypihe libabőréhez. Soha többé.
Nem is érek hozzád. Csak nézlek,
képzellek, valahol csillagigézet-távol,
lásd - így készülsz, így készülök el: csapodár
fantázia-hűségben szentséges magva-magamhoz.
(érme-éle, gyógyuló verzió)
Szem közti pihék. Gizgaz szálak a homlokodon.
Tükörbe nézel - s mégse magad, csak a tépni valót.
Finomítod az ívet, s közben nem látod akit én -
helyetted nézlek, szívem. Nekünk csodálkozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése