Kertváros, Apokrif
A megfelelő formájú magány
márványsimaságú hátát
nyalja körül a menetszél.
Külön került az egeké, és
a világvégi esett átadások
mélyen emberi rendetlensége -
útszélre kinőtt pipacs
sérülékeny kudarca, senkié.
Megint külön a kutyaólak
behatároltsága. A megfelelő
formájú magány belelefetyel a tálba -
ügyet se vet a kerítésen túl
rökönyödött futár zaravára.
Ekkora állat nincs, és mégis van.
Két nagy csomag étel - ünnepre számít a rutin,
kihallatszó nagycsalád egymás szavába
vágó zavaros ricsajára, de
a megfelelő formájú magány veszi át.
Költőmód vézna szegény. Úgy tűnik,
a teljes heti adagot.
A kertváros visszafojtja a lélegzetét -
de külön kerültetek: a vadállat szeme, a
déli nap átnéz az általatok
árnyékká formált relativitás
párhuzamos sosem találkozásán.
Tükörhelyzet. Talán ha megkínált volna
vizzel, mit a háromgyerekes anyuka,
vagy a gyerekkórház unatkozó portása -
de nem. Ott sem volt:
az égben menekülő csókacsapat
módján szabadultok a leadásból.
Pittyen a következő feladat -
jó volna, ha inkább Weöres
rongyszőnyegére hevertetne
a következő etetett -
Pilinszkyvel vigyázni kell. Mert
úgy éled, ahogy az ítélet hiányzik
a mintázatainkból - parányi golyón
űréjmély fényben remegő
firka maradtok:
megfelelő formájú magány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése