(majdnem) Végszó

Picit kiszíneztem a történetet, de közben

az eltömített éhek jegyében

folytonossági hiányokat mosott alá

a jelenlét kíméletlen talajvize.

Most egy színes tintákkal álmodott, de

lukas történetbe bámulsz, 

feketén-fehéren látszik rajta

az éhek irgalmatlan magánya.

Lukak vagyunk, ahonnan kibámulnak az éhek.

Picit mindig kiszíneztem, de hidd el,

a lényegük ez a fekete és fehér,

a bukás kitépett angyaltollával kitömött

kőkemény, összeizzadt párna,

az álmok alatt. Párna, hiányból.

Ahová bezuhannak a mitológiáid,

a saját, személyes kiszínezések,

ahogy a magadéként majd tovább meséled.

Pedig ez az én történetem. Épp itt ér véget.

Elízium sugárút 54.

Szállásadónk kissé elhízott, de jó karban -

paizs és dárda helyett a számlatömb,

a blúz alól a vállán elősejlő tetoválás

mintha bagolykarmok nyoma.

Ez a város nem fogja szeretni önöket,

de elvárja, hogy megszeressék, mondja,

a szemüvegére illesztett lánc obulus-mintás

aranyán közben visszfény babrál.

Itt mindenki szállóvendég, mondja,

a környék látnivalóit, majd látni fogják,

eltakarják a világ minden tájáról 

idesereglett bámészkodók.

Önök is. Ez a város takarónak 

használja önöket. Ha otthon akarnak 

lenni benne, akárcsak én, idegenből

lévén benne lakóvá, költözzenek beljebb

a fényes sugárutaktól. Kiadó szobát

ajánlhatok a benne lakáshoz, két utcányira 

innen, mondja - válasszák a személytelen

bámészkodás helyett a benne élést.

Kissé elhíznak majd, és az arcukra

Hádész szürkesége költözik. De jobb előbb, 

mint később. Ez a város elbánik a 

karmok elől bújkáló egerekkel.

Éden utca 24

A kiűzetésünk tény, suttogta a fülembe

Ursinus pápa. Az almáskertből

kipateroltak, mert éretlennek bizonyultunk,

így aztán kénytelenek vagyunk magunk

köré képzelni a fénytől éledő színek hangját.

Ez egy zümmögés, akár ha rovarok,

csak ízelt lábak és kitinpáncélok fertőző

szaporasága nélkül, suttogta a fülembe

Ursinus pápa. Ezért nincs az Éden 

palettáján szúnyog, kullancs bögöly,

tűzpalloskor peterakó ördögfattyai.

A kiűzetésünk tény és végleges, mintázatát

minden gangra rikoltott növénylakásban 

felismerheted, suttogta a fülembe

Ursinus pápa. Ne légy Damasus híve: 

az Éden és a nemiség nem fér össze.

Ez zümmögésmentes zümmögés, 

a növények zsolozsmája az éteri űr

muzsikájára válaszul, suttogta a fülembe

Ursinus pápa. Mire én

eretnek módon visszakérdeztem:

...és akkor az Édenkertben nem volt méz?

címkétlen

Kovács Tímea képei

én istenem nemcsak enyém
másra dettó esik a fény
potyogásunk mint az eső
aj bár tanúnk ne csak leső

én istenem ez nem ima
gyónni minek kérni hiba
ami burján mind elenyész
mi a ráknak ez az egész?

én istenem nemcsak enyém
kire hulló árny ág hegyén
állnék alá, egy se szeret
véteknek se érvényesek

én istenem békém oda
menekülnék vajon hova
ölelj át ha ráérsz este
vérezzük egymást sebesre

Aszklépiosz nyünnyög

Eszmélésünk kisvonatán az alagútban

nincs vészvilágítás.

Amikor a nyűgöm kicsurran, mert fáj,

hogy megőrülök bele, rám ripakodsz:

Mit hisztizel, hihetetlenek vagytok, férfiak,

rémes betegek vagytok, színpad, nagyhalál!

Ne nyafogj! Tűrj!

Ha meg visszanyelem a lüktetést,

csak a szememen csurran olykor a kín

iszonyú nedve, teszek, veszek, nem

hagyom el magam, így replikázol:

Nincs neked semmi bajod! Na,

húzzál dolgozni!

Úgyhogy most nem csináltam egyiket sem, 

csak mint a bonc a boncasztalon,

mintegy meghúztam magam, mire te:

Úristen! Hogy vagy? Drágám

az Isten szerelmére mondj már valamit?

Mindjárt kiérünk a fénybe. Mindjárt.

Addig csak fogd a kezem. 

Eteoklész kihajol a képből

 

Ahogy a völgy hasadt, én úgy születtem.

Párahab éggel betakart, jövőtlen,

tört törzsek közt nevelt a félelem:

hogy ikrem van, akit túlontúl űztem

vízmarta sziklán, letörő kopáron

a tükrök éhes túlsó oldalára.

És hazajön. Átnyúl az üvegen,

jogos jussát követelné rajtam -

ami nekem is ugyanolyan

jogon jussom. És nincs belőle annyi,

hogy mindkettőnknek jusson,

ez egyemberes szerep. A foszladó

világ urának lenni nem lehet

két éhbe kötve. Mégis hazajön.

És vége lesz. Párahab éggel betakart

völgy ahogy hasad, majd úgy halok meg,

ahogyan ő. Polüneikész!

Maradj a seggeden, a tükörbirtok

másik oldalán! Apánk seggfej volt,

anyánk a nagyanyánk, de ettől még

nem kell átokká váljon minden táj.

Vihar törte törzsek közt a félelem:

tört, alvadt törzsek. Bármelyik lehet

testvérharc érfúlt trombocitája.

Hisz minden kép tükör. Bármelyikből

bújsz elő majd, éh túloldalam,

egymásra rontunk. Semmire készen.

 

A barlangi troll útnak ered

Lillafüred, Szent István barlang - Kovács Tímea képe

Képzeld úgy, hogy minden elengedett kézzel
biciklizett versed megjelölt tartalom.
Képzeld úgy, hogy a jelzett úton ereszkedni
eltévedések nélkül egyfajta stigma.

Képzeletbeli lényed a tükrök mögött
nem lesi ugrásra készen, mikor hibázol -
a trambulinugrás helyett csak padkázol két
kőkeményre fújt gumikeréken.

Képzeld, minden elengedett kézzel
elengedett ölelésedben oldás lakik, bár
ahogy leveted a rontást, körülötted a
srác kezéből kifordul a fagyi, a lány
kezéből kiperdül a telefon, egy öreg téged
néz és nekisétál az elválasztókarónak -
most ne találkozz olyannal, aki szeret.

Úgy képzeled, ezen csak a kíváncsiság segít.
Képes vagy képzelni olyat is, amikor az
elszabadult kilométerek fesztiválján
nem sérül sem test, sem szellem, se kötelék.

Képzeld úgy. Ez a lélegzetvétel felelőssége:
bárhová magaddal viszed - hiszen kifújod.
És onnantól már adás.