A megjegyzés rovatban ott a kód, tehát
az időutazó csengetés nélkül hatol be,
nem is először, de ennyire későn még soha -
annak a két asszonynak mindenképp
szorongást keltően későn, akik
a lifttel épp leérnek, hogy megsétáltassák
a félsötétben az öreg kutyát.
Az időutazó már félig
nyitná a liftajtót nekik, amikor
a fiatalabb öregasszony: nenenenene!
köti az ebet, kapkodástól lassan,
létük őszes pofájú őrét, aztán
maga nyit magának -
akihez hozzáöregedett, a bottal
az időutazó fémparipájának pislogni hagyott
lámpája felé int: fél tőle, nagyon, nagyon
fél tőle, nem jó ez így, fél tőle -
kopog a szóhoz a bot,
bothoz a zsolozsma, bár az eb,
a vén, fogatlan bolhazsák az időutazóra
s a vaslovára ügyet se vet;
félig nyitott ajtón surran utána
a másik, aki hozzáöregedett,
vakolathoz málló vakolatpor,
kikerülve az időutazó auráját -
a további szép estét-re ugyet se vetnek.
Fenn, a hatodikon az időutazó
kényszerűen a földre tálal,
mert az éhek ajtaja összevont
szemöldökfával zárva marad -
érintkezésmentesen próbál
visszaszállni ő is az antik,
nyikorgó liftbe, kijutás közben
nyitva hagyva az ajtót egy másik lakónak,
szintén biciklis, itt, ebben lakik,
komolyan meglepi az udvariasság,
Itt minden időugrásnak ára van:
kijutás ára, testvéráldozat,
legyen szép estéd... jó munkát... -
az időutazó emlékezni fog
az arcán összefagyó érzelmekre,
ahogy hazaérve elnyelte a múlt:
éjébe fordult, idekövült
házforma rettegés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése