Egy másik Valhalla

A roskadásig érlelt kultúra
nem talál szavakat. Itt biztosan nem,
ipari vágyak elfelejtett csarnokában.

Pedig létezik, elengedhetetlenül része
a romépítésnek ez
a viseltes békétlenség.

Együtt élünk vele, mint a szeretőd exe
közétek fekvő árnyékával.
Biztosan van, ott nyújtózik a
bedeszkázott hátsó udvarokban,
és bár roskadásig érlelt, ahogy a kultúra,
mégse szedi le senki.

A tudatod alatt fémen csikorgó élek
hősi éneke. A marógép gúnyos
feszültségbe dugva kiharap
egy részt a félelemből. Itt először
minden életnek készül, de látod:
a végén úgyis fegyver válik belőle,

elmarkolja a bandita idő.
Együtt élünk vele. Velünk együtt
halomsírba roskad.