elméletileg

az ismerőseim egy része
hallatlan magabiztossággal
a másik fele fél
a harmadik fele tudja
hogy számszakilag nonszensz
a negyedik fele felemel
ne

ismeretlenekről beszélek

az ismerőseim töredék
része ismer
töredék részüket ismerem
de bennünk is csak a törés
közös

fűrészpor a hiányában
létezőnek delirált nemlét
elfűrészelt törzse körül



                  valójában valami enyhe, de eltakarhatatlan
                  éhség lüktet a szavainkban szikáruló
                  kételyből; ezt a közöst lehet és kell, 
                  kizárólag ezt kell megőriznem belőled és
                  elvinni oda, ahol nincs -

                  mert soha semmi nem volt az enyém, csak
                  ez a belőled is ismerős, lélegzet-rezgetett
                  mosolyokból és lopott csókokból rajzolt,
                  sehova nem tartó, és mégis gyönyörű
                  hiány a hiányban.

Ferdítés egy másik felekezet kincsén

(régi grúz ortodox templomi ének; I. Chavchavadze szavai. A Samtavro Apátság kórusának írta)

Lábad elé térdel

a létem úgyis, Istenem.

Nem kérek tőled

vagyont vagy dicsőséget.

Nem esnek jól számból

az egykor szent imák,

mert keserű ajkak

megrontották őket.

Magamnak nem kérem

a te szent kegyelmed,

de éneklem neked,

ezt az éneket:

bocsáss meg az ellenünk

késsel fenekedőknek,

mert nem tudják,

hogy mit cselekszenek.

P. J.

Kuklay Antal Pilinszky-kötetét olvasom - 

a nyelv behúzó ereje tesz epigonná. 

Ez talán a leginkább "János jelenése-vers", amit valaha írtam... 

neki ajánlom.

Kipenderül a kezemből
a hamutartó,
nem ott vagyok, ahol lennem kéne,
mert ott vagyok, ahol lennem kell.


Valahol felettünk
egy fénytől szennyes felhőn
tükröződik a szomorúságod,
meg ahogy seprűvel a kezemben
összesöpörjük.

Fogd le a kezem
mielőtt kiöntenélek.

Beszélgetés kísértésről

Hegedűs Gyöngyinek, szeretettel

Anne Sexton

Téboly

Én nem vagyok lusta.
A lélek amphetaminján élek.
Minden áldott nap
lekopogom az Istent
amelyben az írógépem hisz.
Gyors. Intenzív. Vagyok.
Mintegy farkassal eleven szívemben.
Nem pedig lusta.
Azt mondják, ha egy lusta ember
az égre emeli tekintetét,
az angyalok becsukják az ablakokat.

Ó, angyalok,
tartsátok nyitva az ablakokat,
hogy bemászhassak
és mindent ellophassak,
mindent, ami azt mondja, hogy nem hal meg a tenger,
mindent, ami azt mondja, hogy a szenny élni vágyik,
hogy az a Krisztus aki énértem járt itt,
rögös igazi földön járt,
és hogy ez a téboly,
mely mint darázs csípi a szívemet minden reggel,
tárva fogja tartani az angyalokat
az ablakaikkal együtt,
akkorára tárva mint egy fürdőkád.

(Israel Efraim fordítása)





shizo
Mánia


Hiába ültem ma reggel.
A gondolatsegítő sem gombolyított.
Minden áldott nap, azaz pár napja hiába.
Billentyűzet kopogása nem
hatol át szomszéd cella alapzaján.
Ma meditálni fogok. Lassan,
faltól falig lépkedve, csak a lépés
léptékében. Ha felgyorsítod,
tényleg alig különbözik. Hasonlít rácsok
közé szorult bundák kitaposott útvonalára.
Az angyalok néznek. Az angyalok néznek
kintről. Állatkert-látogatók.

Ó, angyalok. Valahogy bévül,
ahol fel kéne növekedjen az isten, szétesett
a szentelt rutin. Is.
Mindent elloptatok tőlem, a tengert, ami
hallhatatlan, a szennyet,
ami halhatatlan. Krisztus járt itt,
ebben a cellaléptékben érettem,
érettebben, mint ahogy én taposom.
Ez a józanság minden szegmensében
átvilágított mániája. A csend, minden reggel,
ahogy most nem beszéltek hozzám.
Csak néztek. Ahogy a fürdőkád
szélére tett meztelen borotva néz.

Beszélgetés Lynch-hangulatban

Antal Balázs

(introverzió)

A nincs futás, a nincs színes szalag,
amerre ösvények választható
esetlegében együvé marad
le egyiktől a másik, a két együttható -
kire zuhan a kép ki.

Fogalma sincs, hogy melyik az ő.
Melyik világban látszik nyomokban
tekeredése. Melyik valóság. Az eltörő
tükörképe is pont ugyanúgy moccan -
nincs előle lépni.



(extrovezió)

Azon a másik párhuzamoson,
hogyhogy elfutsz előlem?
Ha párhuzamos, hogy távolodhatsz?
Miért látszol így szabad és konok -
egy rám se bagózó nem?

A melyik oldal visz a szalagon,
míg engem tutira a másik -
mint egy rossz álomban, feladom,
benned magamtól távolodom,
egészen a tudathasadásig.

vá tesz

ebben viszi ki az ételt? én
meg nem enném
egész életemben
egy pohár vizet sem
tegyék elém az asztalra ezt szok
tam meg fiatalember ez
a normális

nézi az ételputtony alatt haj
ló hátam
              egyenes gerinc
kicsit ómódi rég nem
divatos pulóveréhez inget
készítettek ki neki mára enyhén
kopottas őszébe fordult de
jól karban tartott nagypol
gári vagy úri öntudat
nézi mi a kioktatott csür
heszolga dolga
                        egyenes beszéd
felett a tekintetében fényes
szeleket túlélt csillogás hogy
megint nyíltan vállalta vé
leményét egy alantas fe
ladatot végző beszélő
géppel szemben vál
lalta felettes egét

elképzelem a neki rendelt szol
gát feleségnek
                       szívják
vérét nyilván fiai pont
ugyanígy hiszen ugyanezt
a tempót követik úr
hatnám tempót ami
kézügybe rakott élet mar
koltában egész amihez tény
leg szolgálat kell neki
rendelt szolga - vagy úrhölgy?
házicselédjük van?

elnézem ezt a kiszol
gáltatottságot mennyi ma
kacsság és mennyi hatá
rozottan elavult élet
tapasztalat kell egy ennyire kőbe
vésett elvakultsághoz

amúgy igaza van
a házhoz rendelt elit étel sem
válik becsomagolástól
kicsomagolásig nett pin
cér eléd terelte érzéssé pon
tosan értsem elit
élés elnézi ezt a
kiszolgáltatottságot amit
leereszkedvén megszólított és most
alászolgájá vá
tesz

vizesnyolcas

tapasztalat nem hord magán ruhát
rongya nincs nyár íze éhez át
lovacskád éles szélben ékeled
eséseidből éledő kelet -
keléseidből éneklő nyugat
radó a kedv ha hűl az ámulat
macskakő közt üt bazalt-kemény
közömbös rést az elcsurgó remény

egy-két toposz meg még egy-két riposzt
egy rendezés szereptelen kifoszt
városnyi méreg tömne kék eret
füstíz a szájba szűrt lélegzeted -
a lét a téboly egyként meztelen
dadoghat istenem te nem te nem
rongya nincs nyár íze éhez át
tapasztalat nem hord magán hazát