Momentumok a napi lélegzetvételből

A város-ütőérhálózat elzáródásaiban
vörös hőt sugárzó indulat csomói közt
szlalomozva nincs se erő, se idő
hogy pontosabban lássalak, mint
az angyalt a szemem sarkából, az
útjelzőkarót a szemem sarkából -
visszaintettem, amikor utánam szóltál, de
többnyire nem látom, pontosan ki vagy,
nem látom, hogy ki voltál, melyik
ismerős, melyik barát, és mégis -
jól esett a gesztus, kérlek, így utólag
értesíts, hogy kinek köszöntem.

*

A tizenháromban egyre több házban
proxis a lift, vagy kulcsos, a lakók
biztonságérzetét biztosan megnöveli,
hogy az idegen nem használhatja a
felemelkedéshez és alászálláshoz a
a mechanikus lajtorját - de tudod, rohadtul
megalázó érzés, amikor felcaplatva
gyalog az ötödikre, az ajtódban,
ahova tálalok, csak annyit bírsz
helytelenítő pofával a pofámba
pofázni, hogy már megint késtem -
főleg, mivel életemben most találkoztunk
legelőször.

*

Látom a szemedben, hogy mélyen elítélendő
magatartásnak számítok, és tény, magam
is mélyen elítélem, amiért megint nem vártam
ki a zöldet, de ismerem a lámparendet ebben
a rendetlen csomópontban - ezért vettem
a bátorságot rendetlenkedni. Szorít az idő,
abroncsként feszül a mellkasomon, a
puttonyomban bitang drága rum, és hatos
pakk ásványvíz, a piros alma, mogyoró,
viszem egy Duna-parti részeg hajóra  -
nézd el kérlek, ha a nyári mikulás
meg-mikulásodása közben erre az ukkmukk-
fukkra mukk nélkül szabályszegő, hiszen
amúgy is mi jövünk, nem? A szabályszegők.

*

A barikád-építőmunkás elismerően csettintett,
a galambok a megfelelő időben rebbentek odébb
a kerekem alól, az anyuka kézen fogta a kisfiát,
a járda szélesebbnek látszott: a parkoló böhöm
s a fal között nagyobbra nyílt a távolság, ott
elfért valamiféle egyetemes szeretet irántatok,
amiért élünk és hagyunk élni, a nap pont a kellő
intenzitású fénnyel ragyogta be ezt a biblikus
magasságokba emelkedő, festővászonra érett,
gyönyörű pillanatot - sajnos nem így történt.

*

Amúgy tetszene a viháncolásotok, mert egy
ilyen pláza-lázba bélelt munkahelyet talán
másképp nem is élhetni túl, csak ezzel a
haszontalansággal teli nevetett hozzá-nem-
állással, az a kibekúrt ráknyárs úgysem sül
meg hamarabb - csak közben ketyeg az órám,
a felvétel tekintetében lassan tizenöt
nyomorult perce lejártam; itt toporgok az
elit halmenüre várva, mint egy becsapott,
a mezőny által szarrá alázott, damilját
hiába igazgató, csalódott versenyhorgász.
Nem is beszélve róla, hogy ti soha nem
lesztek az én tálaláshoz pucolt, sellő-
illatú halacskáim, nem nekem viháncoltok,
hanem annak a rolexes díszfasznak,
aki, ahogy nézem már megnyerte ezt a versenyt.

*

Este van este van, ki kinyúg a lomba,
csomósodik a lábamban, hazahoztam a
város összes ütőérelzáródását, a lélegzetembe
becsavarodó fémes szemcséket, de most
kifújom magam - bocsáss meg, drágám,
amiért idehaza fújom ki magamból a
nap mint napi beszívott lombát, ez
amúgy lelkesedésre okot adó nap volt,
hitet vallató: csak azért nyúgok mégis,
hogy ne csavarodjon bele a körénk
növekvő éjszakába, a lomba helyett
ágyazzak pihe-puha nyúg-alomba.