(kattints rá...)
 |
| Pieter Bruegel: Ikarosz bukása |
Hogy egy pojáca már megint -
nem vettem észre.
Kis ideig mesélhetném, hogy nagy idők
tanúja - de hamar kiderülne. Nem láttam, mert
a saját kizökkenő ekém
foglalkoztatott. Ez a parcella itt, a kikötőre néző
dombon túlságosan kövecses.
Nem láttam, mert pislogtam épp.
Tudod mit? Vegyük úgy, hogy ott se voltam.
Sorsfordító és örök példa. Szimbólum. Csak
a legtöbbünknek semmit nem jelent.
A napot nem megérinteni,
túlélni kell.
Bámulni kell az egyenletes léptű vén
gebém farát. Ahogy a mozgás
hullámzik az izmain. Hogy közben
másféle hullámok? Loccsanás?
Hihetsz mást. De ezen a szálkás vidéken
- talán az összesen, a láthatáron túl is -
mindenki vízbe pottyantott kavics.
A nap nyugszik. A munkám
felével se. Nem érdekel
senki más csobbanása.
Bónusz: Carol Ann Duffy szemszögéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése