Politikai kérdés

i. m. index

Régi dicsőségünk!

Hol késel az éji homályban?

S most épp kit?

A rétes

A reggel megnöveli a találati pontosságot, ha
beengeded és kiengedsz.
Nem vagy fontos. Szervilis, cselédalkat,
jó rabszolga, szóval valami elrontott,
szakadozott alaphelyzetben nyúlik a
jámborságod. Valami szolgálat iránt
nyúlna benned rétestészta módra, egy
korai letapadásba akadva. Odaragadtak a
csontjaid az éghez, látod, az a hártyavékony
folytonosság, amit önmagadnak nevezel
egy asztallapszélnyi csíkban ott kapaszkodik,
ahol az eszmélése hagyta.

Ahonnan nagyanyád nyújtotta. A kinti porszag
és a benti lisztillat között csak a nyálad
összefutása tett különbséget. Hogy a sütőből
előkerülve, porcukorral a hátadon a tészta
fontos lesz, akár a töltelék. Csak annyi a dolga,
hogy összetartsa. Sós kútba tetted,
onnan is kivetted, kerék alá tetted és kerék fölé.
Csak annyit vártál tőle, hogy összetartson.
Borzasztó szolgáló lettél, de
ezt már csak az emésztés ismeretében
érzed. Ha valami hivatás iránt nyúlnál,
rétestészta módra vékonyodsz.

A reggel megnöveli a találati pontosságot, ha
beengeded, és kiengedsz. De mindig
akad olyan reggel is, mint a mai, amikor
csak a szakadások. Tudod, hogy nem tehet róla,
nagyanyád nem hibázott, csak ugye a liszt...
nyaraid nullás lisztje. Ahol a nyúlás
közben kiszakadtál, odakapódik a töltelék.
Senki nem hívott el. Pedig azt szereted, ahol
kiszakadt, meg a szélét, ahol odaég. Az éghez.
Harsány ízek, jámborságba töltve. Kínálgasd, hátha
végre ízlik a korintusbelieknek.

kötőjelek

forgalom-dagályban

város-lüktetésben

zöldhullám-lovas

Jótékonysági vadászat

Rovására mennek. Hajnalban keltek, a
szabályosan ültetett erdő szélén felhúzott
szabályos, ideges házban. A hajtók már
elfoglalták a túlsó végén. Ez a vége
a simább, a szántóföld felől, a lesállások,
a partjelző árok, csak idáig mennek a
mások rovására. A többit elintézi az
intéző, a puskahordozók betöltenek, minden
a tervek szerint alakult. Ki-ki elfoglalja a
helyét. Ez a helyfoglalás az erdő két végén
tükrözött mozivászon, két külön vetített
filmmel. Ezek itt ácsorogva mennek mások
rovására. Azok amott csak mennek, botokkal
ritmustalanul ütögetik az útjukba kerülő fákat.
Kevéske zaj, de a rovott múltúaknak
ennyi is pontosan elég. Most még
szinte csönd van. A reggel nehezen
születik, vajúdik a hajnala ebben a párás,
hűvös, pagony alkatú szülőszobában.
Még nem lehet tudni, ki felel majd az
első csattanásért. Ami elhallatszik a faluig.

Rovására mennek. Majd a puskatusokon is
szaporodnak a találatok után a rovások.
Szaporodni mindannyian kiválóan tudunk.
A rovott múltúak most majd fogynak.
Csapzott bundák és hasadt paták. Az őrdög
igézete tompul megtört tekintetükbe.
Aki megtört, az nincs már tekintettel.
Nem lesznek tekintettel a maguk rovására.
Ahogy a tekintetesek. Akik látván a
szaporulatot, az intézők által feltárt
megrágott sarjút, a károkozást, amit
ragadozó híján a növekmény az erdő
kockateste köré ragaszt, eldöntötték, hogy
kör lesz és vadászat. Hogy mindannyiunk
közös érdekében ma reggel rovására mennek.
Vállalták értünk a kényelmetlen, hajnali
kelést, a puska visszarúgását vállalták, mert
ebben is ők járnak elöl. Elölni az elölni valót -
az elöljárók előjoga. Ahogy ott állnak is
járnak nekünk. Ezt érdemeljük. Hisz értünk
mennek mindannyiunk rovására.

Rácsodálkozás: Remedios Varo

“Towards The Tower” (Oil on canvas,-1960)
By Remedios Varo (1908-1963)

A párától mindegy, hogy alkonyat, vagy hajnal,
mindegy, hogy kitérsz, avagy betérsz - hogy felé
indulnál tőle el, vagy tőle indulsz felé. Csak annyi
látszik, hogy költözik a rend, hogy a madaraktól
körbesuhogott ki tudja hová ez is, ahogy az
elindulások, írás szerint.

A párától mindegy, de neked és nekem, ami
már majdnem nekünk, könnyebb, ha könnyű
teherrel indulunk. Csak annyi látszik, hogy
nagyon vékony a valóság, amin majd ez az
elindulás gurulhat. Törékeny, sérülékeny mivolta
nem bír el nálunk többet.

A torony lakói elindulnak a Torony felé, mert
kiüresedett, és így, üresen még jó lehet valamire.
Alakítsd istállóvá. Az amúgy is szentelt hely,
legalábbis egyszer már született benne egy
világkirálya. Látod, őt visszük magunkkal a
világra nyitott szemünkben.

Amúgy nem vetünk és nem aratunk. Meg senkit és
győzelmeket. Lehetnénk a vert sereg, amely
mégis, mindazonáltal. Egyfajta tartott, szépséges
rendben vonul el. Mert nem a hely teszi, nem
a légköre, azt mi töltöttük bele. A párától mindegy,
bár mi lélegeztük ki.

Integess kérlek. Az se bűn. Mindig akad, aki
mégse indul el. Neked és nekem, majdnem
nekünk hiányozni fogsz. Gondolunk rád, milyen
istállómester cselédje lettél. De látod, ez
az indulások perce, fekete, száraz ablakszemek
suttogják, hogy istenhozzád.

Néhány öltő és nem fogják tudni a szépségünket,
csak a tiédre fognak emlékezni. Hogy kik hajoltak
ki a tíz toronyból, azt lassan te is elfelejted. Az
arcunk ugyanolyan lesz, a fénytől, ami emlékül
hamvad. Még mindig hiszünk, látod, az elhagyás
eztán se jelenti, hogy magunkat.

az olvasókhoz

operáljátok

ki belőlem végre ezt

a mesekövet

Hajnali józanság

A sejteket ma nem kell rejtegetni,
de az éjszakába fulladó öröklét-
morzsákat ne szórd a galamboknak.
Az a neked szakított éjfalat ne
legyen pucér. Beléd öltözik, te
vagy a ruhája. Majd összekoszolódsz,
és akkor levet. De addig kenyérbél
a bőröd héjában. Ne szórd a fénybe.
Ne vessen árnyékokat.

Megtanulhattad volna már ezt, mert
láttad elfulladni és megkukacosodni
a szavakat. Amik a hajnalod
késéles szülőszobáját olykor
császármetszés által sírták tele.
A sejteket ma nem kell rejtegetni,
de a sejtelmeket továbbra sem
kellene rávenni a megszületésre.

Szóval nem kéne beszélni a
vallatótisztekről, akik egyenként,
szakszerűen és komótosan letépték a
körmeid - hogy bármilyen szádba
adott igét kimondtál volna, csak
hagyják abba. Hagyják végre abba.
De nem kérdeztek semmit. És te
artikulátlan maradtál.

Éjszakába fulladó öröklétmorzsák
kínoznak. És mert ezt a szabadulást
ébredésnek hívják, te mégis
kiviszed a szellem nudista strandjára.
Ezt az érzést. Hogy rohadjon meg!
Rohadjon meg a napon!
Mert egy pillanatra persze a termetesebb
vallatód szemével láttad magad:

Milyen szánalmas
pondró. Sikoltás közben
hallgatni próbál.

Nem tudod, miért ennyire nyilvánvaló,
hogy amíg az égben bál van, a föld
alatt kínzókamrák. Ha nem szólítasz
meg senkit, magadra maradtál a
hóhéraiddal. Öröklétmorzsákkal, amikre
a galambok is szarnak. A sejteket
nem kell ma rejtegetni, de amit
elmondtál itt, arról tényleg inkább
hallgatni kellett volna.