Rácsodálkozás: Remedios Varo

“Towards The Tower” (Oil on canvas,-1960)
By Remedios Varo (1908-1963)

A párától mindegy, hogy alkonyat, vagy hajnal,
mindegy, hogy kitérsz, avagy betérsz - hogy felé
indulnál tőle el, vagy tőle indulsz felé. Csak annyi
látszik, hogy költözik a rend, hogy a madaraktól
körbesuhogott ki tudja hová ez is, ahogy az
elindulások, írás szerint.

A párától mindegy, de neked és nekem, ami
már majdnem nekünk, könnyebb, ha könnyű
teherrel indulunk. Csak annyi látszik, hogy
nagyon vékony a valóság, amin majd ez az
elindulás gurulhat. Törékeny, sérülékeny mivolta
nem bír el nálunk többet.

A torony lakói elindulnak a Torony felé, mert
kiüresedett, és így, üresen még jó lehet valamire.
Alakítsd istállóvá. Az amúgy is szentelt hely,
legalábbis egyszer már született benne egy
világkirálya. Látod, őt visszük magunkkal a
világra nyitott szemünkben.

Amúgy nem vetünk és nem aratunk. Meg senkit és
győzelmeket. Lehetnénk a vert sereg, amely
mégis, mindazonáltal. Egyfajta tartott, szépséges
rendben vonul el. Mert nem a hely teszi, nem
a légköre, azt mi töltöttük bele. A párától mindegy,
bár mi lélegeztük ki.

Integess kérlek. Az se bűn. Mindig akad, aki
mégse indul el. Neked és nekem, majdnem
nekünk hiányozni fogsz. Gondolunk rád, milyen
istállómester cselédje lettél. De látod, ez
az indulások perce, fekete, száraz ablakszemek
suttogják, hogy istenhozzád.

Néhány öltő és nem fogják tudni a szépségünket,
csak a tiédre fognak emlékezni. Hogy kik hajoltak
ki a tíz toronyból, azt lassan te is elfelejted. Az
arcunk ugyanolyan lesz, a fénytől, ami emlékül
hamvad. Még mindig hiszünk, látod, az elhagyás
eztán se jelenti, hogy magunkat.