A rétes

A reggel megnöveli a találati pontosságot, ha
beengeded és kiengedsz.
Nem vagy fontos. Szervilis, cselédalkat,
jó rabszolga, szóval valami elrontott,
szakadozott alaphelyzetben nyúlik a
jámborságod. Valami szolgálat iránt
nyúlna benned rétestészta módra, egy
korai letapadásba akadva. Odaragadtak a
csontjaid az éghez, látod, az a hártyavékony
folytonosság, amit önmagadnak nevezel
egy asztallapszélnyi csíkban ott kapaszkodik,
ahol az eszmélése hagyta.

Ahonnan nagyanyád nyújtotta. A kinti porszag
és a benti lisztillat között csak a nyálad
összefutása tett különbséget. Hogy a sütőből
előkerülve, porcukorral a hátadon a tészta
fontos lesz, akár a töltelék. Csak annyi a dolga,
hogy összetartsa. Sós kútba tetted,
onnan is kivetted, kerék alá tetted és kerék fölé.
Csak annyit vártál tőle, hogy összetartson.
Borzasztó szolgáló lettél, de
ezt már csak az emésztés ismeretében
érzed. Ha valami hivatás iránt nyúlnál,
rétestészta módra vékonyodsz.

A reggel megnöveli a találati pontosságot, ha
beengeded, és kiengedsz. De mindig
akad olyan reggel is, mint a mai, amikor
csak a szakadások. Tudod, hogy nem tehet róla,
nagyanyád nem hibázott, csak ugye a liszt...
nyaraid nullás lisztje. Ahol a nyúlás
közben kiszakadtál, odakapódik a töltelék.
Senki nem hívott el. Pedig azt szereted, ahol
kiszakadt, meg a szélét, ahol odaég. Az éghez.
Harsány ízek, jámborságba töltve. Kínálgasd, hátha
végre ízlik a korintusbelieknek.