Esztéká

Elhelyezkedünk a várakozásban.
Nyolcan vannak előttem.
Nyolc zárt arc - majd kinyílnak
a székben, ahol a fájdalmat felnyitja az orvos,
fénybe vonva a gyökereket.

Aztán megjönnek az időpontosok.
És a protekciósok. A soron kívüliek.

Társadalmi gyomortartalom-színű
falat bámulok, hogy ne kelljen
a többi csalódásában a magamét.

A nyilvánvalóan túlterhelt rendszerek
előnye, hogy gyűlöletre és
kiskapu-keresésre nevel.
A beteg társadalom kiskapura játszik
ott is, ahol szájsebet terem a gól.
Legyél ebben is ügyes. Az ügyetlenek
meg várjanak a sorukra. Akik 
a csonttépő lüktetést csak úgy
idehozták erre a szokásosan
protekciós pályára.

Egyszer úgyis sorra kerülők
között mindenki a magáét lükteti.
várakozni a szájsebészeten
nem igazán csapatjáték.

Részvétlenül lessük az előzőket
mint egy temetésen: neki már nem fáj.
Neki már nem fáj, ahogy
nekem élesít ki minden percet.
Formából kifordult fejek
fordulnak az enyhén hisztérikus
nővér után, aki rendezi várakozásunk.

Amikor sorra kerülsz
úgyis minden túl gyorsan történik.

Hogy aztán a varratszedésre már
neked is legyen időpontod - hogy majd
téged bámuljanak zsebkendőt gyűrő
gyűlölettel a szívritmusra sajduló
mezei várakozók.