Újratölt

Két este is láttam a felhők sikolyát
láttam a sikoltást -
a lelkek távolodnak, mert
ezen a parton már néma
a hullámok verdesése.

Nem tudom, miért volt érdemes megszületni, de
két este is láttam a napokban
az ég mélységes, huzagolt pisztolycsövét -
hogy mégsem üres, csak
csillagászati távolságokra került
tőlünk a mögötte mentegetődző suttogás.

Városom alap-
zajt fénylik a robbanó
felhőzet alá.

Saját magunk takarjuk el a létmérő távlataink.

Láttam a belőlünk fakadó Sátánt
ahogy belemosolyog a hasadásba.
Megrepesztett kárpit az ég -
azért érzékeljük végtelennek.

Két este is láttam a felhők sikolyát
láttam a sikoltást -
a kimondott szavak látják
azt is, amit én nem:
képernyőre szegezett tekintettel
megadóan hátat fordítunk
a tükörképünknek.

A felhő az élet kifújt lélegzete.
Fény vetül rá - a tarkónkhoz szorított
csőből előáramló villanás
mindig gyorsabb, mint a dörrenés hangja.

Változtat ezen, ha
megfordulok?
Ha szembefordulok - velem?