Hódít

Most a büntetendő mágiával dolgozom,
minden részlete a patásé:
érdekes vagyok és hódítani akarok -
az kizárólag az én problémám
hogy közben többnyire
igazat hazudozva.

A lényeg az a meg nem engedett
indiszkrécióból és
bizalmat teremtő közelségből
álló sajátos elegy, amibe
az egészet becsomagolom.

Mert nem rólad szól.
Nem a figyelemről, nem a
téged érintő szavak hőjéből
visszaáramló lélegzetről -
érintések ígéretét hordozó szavak,
nem csodálom, ha meleged lett -
én is már előre izzadok.

Valódi vágy nélkül,
valódi éhség nélkül,
te estél kézügybe, mégis
fenn tartom ezt a közelségből
réti pipacs módjára kivirágzó távolságot -

mert nem te kellesz, 
hanem az érzés hogy én
kellenék neked

mint amikor a betegség
a saját fertőzéséből gyengített
vírus beadásával gyógyítaná saját magát.

Felejts el. Azt
a dadogást figyeld, amelyik
nem tudja kifejezni magát, de
önkéntelenül fordul az esetlen,
forró és hiteles mozdulatokba.

Felejts el. Valakinek
valóban kellesz - nem csak a
saját hódító szobra verbálisan megejtett
galambszartalanításához,
hanem a nyíláshoz, amit
olyan ösztönösen művelnek
a hódítók szobrainak
talapzatánál kibújó gizgazok.