Úszótanfolyam

Most édesapám életével dolgozom, a
részletek kizárólag a szeretteimre tartoznak.
Azt a tempót viszont megosztanám veletek,
a büdös kölök tempót,
amitől ebben a közösen megúszott
medencében fuldokolni tanultam.

Félreértés ne essék, senki
nem hibás, csak én. Mert
nem emelem ki a fejem belőle. Mert
megóvhatatlan meccs, hiszen magamtól
sose mentem volna úszótanfolyamra.

Az első, hogy víz alá kell nyomni a fejed.
A medence falához támasztani a lábad.
Elrugaszkodni és siklani, még
mindig a fejjel víz alatt.
Csak ezután jön a tempó. Az
első tempó. A büdös kölök tempó -
amikor az ember kézzel-lábbal
csapkodni kezd.

Kapálódzni. A szeretet ellen,
ami helyette úszna.

Az apukám egyik rabságból a másik
bilincsbe szédült, anya és feleség,
anyós és meny. Neki is hamar
szájáig ért a menyből az angyal. De
szerette ezt a kényelmet, ahogy
más tempózik a kezével.

Akárcsak ő, én is ebben a fedett
medencében úszkálok. Megszerettem
ezeket a hosszokat. Hossz és bessz.
Én sem ugrok fejest. Akárcsak ő,
én is lefejeltem már
a medence alját.

Valahol vannak természetes vizek is.
Valahol messze.