Elcsípett morzsák

Tegnap az elcsípettekből a
keserű szájíz  - a fülem sajnos
nem tudom becsukni.

Tudomásomra jutott, hogy a férfi
egyszerűen undorító biciklis szettben, mert
közszemlére teszi a heréit -
sziszegte egymásnak az anyalánya,
amúgy egész testben minimálisan
sem közszemlére téve,
a saját szabályaik alól egyformán
világított a szemükből az éhség untig ismert,
elfojtott fénye.

Akaratlanul felvilágosított két
konfekción nem kevés munkával túl nyúló
dresszkód, hogy gyorsétteremből kizárólag
az alantas osztályok töltekeznek -
valamelyik felettes osztályteremből
fordultak be a rendelődés
tömegcikkel bőven rokon módján áldozatául esett
trendi street food-ba, ahonnan épp
kitettem a lábam.

Megnyugtató volt hallani a
nyitott ablakból, a körfolyosó adottságaiból kifolyólag,
hogy ilyenkor csak az igénytelen idióták
mennek ki szarrá ázni - fogalmazta férj
a feleségnek, a szervírozott egyen-
zacskót bontogatva, amit ezek szerint egy
igénytelen idióta szállított az
ítéletébe.

Semmi gond, az ember azt gondol, amit akar -
az meg az én gondom, hogy még a galamboknak se
szórnám ki ezeket az elcsípett morzsákat,
ugye? Galambocskáim?

A fülem sajnos nem tudom becsukni, és
sajnos ugyanilyen sztereotip módon
ítéltelek meg magamban benneteket
ebben a megidézésben - amiből hitem szerint
ugyanúgy idézés lesz majd, egy
élet után egyben megejtett
bírósági tárgyalásra.

Zivatar

Szeretek ácsorogni a rámcsorgásban -
az esőfüggöny jótékonyan takarja.
Erőszakmentes engedelmesség. Hagyom
végigcsorogni magamon a világló
képeket - így, hogy alig látszanak,
a nap kérdései elviselhetők:

hiszen továbbra sincsenek vesző időre
alkalmas válaszaim.

Kezembe adtad az esőt, és
mégsem markolom. Ezt a hasadást
tengerszemmé alakítanám a tudatomban -
hiába csak egy tócsa. A meggyűlő
víz és bajok igaza. Ki kell kerülni,
de úgyis belehajtok - bár
nem látszik, a víztükör alatt milyen
mély.

Menni is szeretek a rámcsorgásban -
ilyenkor sokszor bízom magam,
el és rád. Rád és el. 

Amíg kigyúlnak a fények, és a város
a maga tükrévé lesz. Mindegy, hogy
honnan nézek bele, ugyanaz a 
látvány sosem ugyanúgy engedelmes,
akármennyit is keressem pont
ugyanazt a nézőpontot, ahonnan
pont ugyanolyan.

Lemoshatnád rólam a találatok
keresésének kényszerét.

Szerzet

Csider István Zoltánnak

Egyre kevésbé ön-rendelkezem.
Az itt vagyok csak rendelkezz velem -
azaz legyek ott. Csak legyek ott,
ahol megülöd a hétköznapot.

Egyre kevésbé akarok akarat.
Leginkább megadnám. Megadom magadat,
mint egy személyes adatot a nyersen
nem hivatalos hétköznap-versben.

Egyre kevésbé látszik a nevem -
már ezzel is alig rendelkezem.
Ami látszik, azt eleresztem,
ahogy te Istent a kereszten.

Mert nincs szent tér és nincs profán tér -
ahova élni vagy halni mentél.
Legyen káromlás, legyen gyalázat,
csöndembe rakjál beszédegyházat.

Mert temetlek és kiáslak folyton,
holtad, kísértőm élni fojtom,
ha akarok. Mintha nem volnál minta,
szegre akasztott lélegzethinta;

mert útfélen függsz és leginkább tőlünk.
Alattad magunkkal elbíbelődünk -
legyek inkább kereszted tövén
gyomalkatú gaz. Naiv növény.

Dilemma

A döntés nekem amúgy olyan, mint kanyarban,
lejtőn, olajfolton bedönteni a jobb sorsra érdemes,
alám kényszerült, két keréken gurulva tapadó eszközt -
kicsúszik alólam.

Beledőlök és ezzel döntöttem az újabb
randa varacskos disznó jellegű alám szállás mellett.

Ez a döntés képtelen. A kialakuló összkép
az utólagos konstatálásé -
ahogy felkelek belőle. A döntés az újabb
folytonossági hiányok a bőrön, a sajgó
izmok, az ütődés helyén vetülő
véraláfutásos térképek. Piroslik.
Vagy inkább kékelljen?

A döntés képtelen. Főleg, ha nem tetszik, ahogy
döntenem kéne. Hogy közben
egyensúlyban maradjon az addig
zavartalan siklás. A döntés zavarba hoz,
a siklás talaj-menti lesz, csúszóé, mászóé -
folyton úgy döntök, hogy tényleg nem döntöm el,
csak be.

A döntés nekem szerintem jobbára ettől
kudarc. A rosszabbjára. A döntés nekem
bedől, dugába, ami
azt jelzi, nem voltam a talajszinten, ahol
két lábbal, azaz döntésképesen,
nem álltam meg, hogy döntsek, hanem
döntöttem, és megálltam.

Alternatív módokon, ahogy a kerékpáros
általában nem jószántából.

Pedig jónak szánom. Lehet,
itt a bibi. A döntést nem lehet
jónak szánni, mert választás kérdése, amibe
soha nem fér bele az egy seggel
két lovat. Piroslik, vagy kékell.
Valamelyik dugába dönt. Melyik?

Ma is dönteni fogok - félek
megint úgy, ahogy harmadnapja döntöttem,
hogy bevállalok egy újabb
feltámadás-paródiát.

Ugrásra kész padkák, kifolyt
baleseti gépolaj tócsája, benézett
lámparend -
hoztam nektek egy döntést. Dilemmázzon
rajta helyettem a testekre fogalmazott fizika.

Csütörtököt mond

Néha kilázadozol a lázadásból, azaz
elereszted a hőt. Miután kihűltél,
sokkal fogyaszthatóbbnak érzed magad,
vagy csak jobban érzed, ahogy beléd harap
az ugrásra kész róka.

Miért ne hívhatnád lustaságnak a
kapóra jött sérüléseket? Hívtad őket és
jöttek. Nem lehet mindig disznód.
Olykor ráfröccsen a vályúra némi vörös.
Kútra járásban amúgy is
jeleskedik ez a sokszor ragasztott,
testképzetű malacpersely.

Sokkal könnyebb kihűlni, ha a
helyi értéked forró. Szóértékek egy
kidolgozandó, folyton halogatott
forró versben. Csak látszólag
ellentmondás, ahogy jéggé
szilárdulsz a kemencében -
amúgy csak egy hanyagul
gyökerek közé vájt
szemetes rókalyuk.

Kilázadozik 
belőled a vörhenyes,
éhes ragyogás.

Aztán persze
rágyújtasz. És rád gyújt
a mohó élet egy jegekre tervezett
hidegebb égést. Hagyd magad. Még a végén
megtanulod hogyan kell lazábbra csomózni
ezt a nem disznólábra kötözött
rókafarkat.

Zoli első levele a farizeusoknak

Keresztényibbnek tűnő ország -
tűnődöm ezen a fokozáson.
Hitben neveltek, avagy szokásban -
nem ettől nőtt a károkozásom.

Tudásbázis is hiába épült
romtemplom helyén, a telekre -
rozsdás traverz. Félbehagyottan
rokkant bele a hitelekbe.

Én is csak tűnök. Ennek vagy annak,
szűrőin át a manipulált kép.
Hányféle úton szóródott el, mit
random fülekbe artikulálnék?

Mert nem lett az teljes, ami ép -
keresztjeim mind elpotyogtak,
útfélen nőtt ki, akaratlan
az én szépségem: elhagyott mag.

Valaki bennem ezért sétál
vissza folyton a visszafojtón -
keresztényibbnek tűnő ország,
letéptem, így van nyitva bolygóm,

hogyha bokréta. Halott virág
a hitem - holott éledni keltett.
Megítélhettek, de engem ti már
öröklétig nem érdekeltek.

Vallomástétel

A cserbenhagyásos gázolás után, amit
csak utólag, ahogy felfedeztem a kerekemre
kenődött csigatrutymót, és tényleg
mintha az időbe kerülő város egy teljesen
jelentéktelen pillanatában tényleg roppant
volna a kerék alatt valami - enyhén
kényelmetlen érzés, de semmi több, szoktam
figyelni erre, hogy ne vállaljam a lassú
érés hóhérszerepét, most nem sikerült,
na bumm, több is veszett -
                                            csak aztán
eszembe jut, hogy van az a távolság,
ahonnan nézve a magunk vánszorgó
kerekeken érése is csigatempó, egy
útakadály, amit na bumm, egyszer majd
nem sikerül érintkezés-mentesen kerülnie
a sietségnek, ami amúgy szintén lassúság
az elképesztő tempóhoz képest, ahogy
az Isten arca változik a nap körüli
pályán keringő tükörben,
                                         szóval
egy sajátosan önkényes méret gyón itt
egy bűncselekményt, hogy keresztezte egy
hozzá képest jelentéktelen élet vonalát,
de meg van verve az átokkal, hogy értse:
ez is egy vállról indítható kereszt, ami
besült az elsütéskor.