Dilemma

A döntés nekem amúgy olyan, mint kanyarban,
lejtőn, olajfolton bedönteni a jobb sorsra érdemes,
alám kényszerült, két keréken gurulva tapadó eszközt -
kicsúszik alólam.

Beledőlök és ezzel döntöttem az újabb
randa varacskos disznó jellegű alám szállás mellett.

Ez a döntés képtelen. A kialakuló összkép
az utólagos konstatálásé -
ahogy felkelek belőle. A döntés az újabb
folytonossági hiányok a bőrön, a sajgó
izmok, az ütődés helyén vetülő
véraláfutásos térképek. Piroslik.
Vagy inkább kékelljen?

A döntés képtelen. Főleg, ha nem tetszik, ahogy
döntenem kéne. Hogy közben
egyensúlyban maradjon az addig
zavartalan siklás. A döntés zavarba hoz,
a siklás talaj-menti lesz, csúszóé, mászóé -
folyton úgy döntök, hogy tényleg nem döntöm el,
csak be.

A döntés nekem szerintem jobbára ettől
kudarc. A rosszabbjára. A döntés nekem
bedől, dugába, ami
azt jelzi, nem voltam a talajszinten, ahol
két lábbal, azaz döntésképesen,
nem álltam meg, hogy döntsek, hanem
döntöttem, és megálltam.

Alternatív módokon, ahogy a kerékpáros
általában nem jószántából.

Pedig jónak szánom. Lehet,
itt a bibi. A döntést nem lehet
jónak szánni, mert választás kérdése, amibe
soha nem fér bele az egy seggel
két lovat. Piroslik, vagy kékell.
Valamelyik dugába dönt. Melyik?

Ma is dönteni fogok - félek
megint úgy, ahogy harmadnapja döntöttem,
hogy bevállalok egy újabb
feltámadás-paródiát.

Ugrásra kész padkák, kifolyt
baleseti gépolaj tócsája, benézett
lámparend -
hoztam nektek egy döntést. Dilemmázzon
rajta helyettem a testekre fogalmazott fizika.