Zivatar

Szeretek ácsorogni a rámcsorgásban -
az esőfüggöny jótékonyan takarja.
Erőszakmentes engedelmesség. Hagyom
végigcsorogni magamon a világló
képeket - így, hogy alig látszanak,
a nap kérdései elviselhetők:

hiszen továbbra sincsenek vesző időre
alkalmas válaszaim.

Kezembe adtad az esőt, és
mégsem markolom. Ezt a hasadást
tengerszemmé alakítanám a tudatomban -
hiába csak egy tócsa. A meggyűlő
víz és bajok igaza. Ki kell kerülni,
de úgyis belehajtok - bár
nem látszik, a víztükör alatt milyen
mély.

Menni is szeretek a rámcsorgásban -
ilyenkor sokszor bízom magam,
el és rád. Rád és el. 

Amíg kigyúlnak a fények, és a város
a maga tükrévé lesz. Mindegy, hogy
honnan nézek bele, ugyanaz a 
látvány sosem ugyanúgy engedelmes,
akármennyit is keressem pont
ugyanazt a nézőpontot, ahonnan
pont ugyanolyan.

Lemoshatnád rólam a találatok
keresésének kényszerét.