Közjáték (12.)

"Szóval a játékot Jónás Tamástól loptam, és nehéz lesz! 

Fogd egy saját versedet, és írd át azt. 

Más formába - ez a hasznos gyakorlat. 

Vagy költsd át - ez a nézőpontváltást segíti. 

Nem lesz jó érzés! Illetve jó, csak nem kellemes!"

Kiss Judit Ágnes a közjáték csoportból

Feliratkozás egy nyilvános WC-ben

a keresztnevem anomália
avagy hogy máshogy lehetne egy keresztnév pogány

jöttem Duna-partról déli leverten

nyughatatlan fővárosiak nyugatra mentek
az én Nyugatim pályaudvar

van az a pénz
nekem soha nem fizettek annyit
kis zsé kis foci
zsé kategóriás

pénzért szopok

ősi jussot integettek busz ablakán át
a benzint izzadó óriások
de én mindig a szomszédban laktam

a keresztnevem anomália
ez a paraszt sose válik vezérré
a sakktábláján

*

gyökérkezelésre járok
így hívják, mikor kitépik a gyökereim
pátosszal érzéstelenített
tágra tátott pofával

plakátköpenyes doktor konzultál a számban
nyelvem rátapint a keletkezett lukakra
szuvas fémízű kiejtett mondatok
irgalom anyja, ne,
hagyj el.

öblítsen
köpjön

fülembe forró ólomzenét
csöpögtet a bedugott hallgató
ne kelljen utazó
elektromos ízében közönség

ezt az emberséget
ha kenyér volna se szegd meg

*

egyik kávé a másik után
de szép is volt Istenem!
azok a nemalvások a mások
bőréből áradó csendbe

mellévizelni bárki tud

hisz bűnösök vagyunk, akár a többi nép
ha hiszed, ha nem: ez ima
összegyűjtöttem ebbe a turkálót hirdető
könnyen gyűrődő nejlonzacskóba

jaj nézd kész ez a vers is
ez teljesen kész

Eposzi kellékek egy nyilvános WC-ben

Férfiuról szólj nékem múzsa ki épp kiokádja -

földúlván testes televényt, kikukázza a magvat! 

Hát, Leleményes Odüsszeusz ezt most buktad, a csónak

hol, fasz tudja milyen habvízen inog bele nélkül -

nélküled, ember. Szép. Kiürültél. Szkülla? Kharibdisz?

Kurva fajansz viharos kőpadló-vízen, a nyilvá-

nos WC iszamós-hugyos alján, dűlsz bele, szédülsz,

szép. Kiürülnél, ja. De a mérgek a véred, örök-

séged mámorigézett kútjaiban kuporognak,

porló kólabeteg, ezt nem tudod így kiokádni. 

Buktad a csatlakozást, tökfej. Ez a Bárka ma elment.

Nincs. Csak a mérges kút, ahová - meg persze ahonnan.

Fel, nyugatabbra, azaz nyugalomba, naná, ez örök vágy.

Hirdeti firkák filctollas, karcolt, belevésett,

falra, a tört csempére betűzött, mennyezetig rótt

össztömege: ma dögölj meg. Látod? Még ma dögölj meg!

Nem vár Pénelopé. Kirkéd is csak haverodnak

térdel - tán pont most a Tilosban. Lásd, fasza támpont,

már majdnem nem szédülsz, tengeri vándor a fülkéd

trójai rossz falovában - lásd, fasza támasz az undor...

Térdelsz. Ez van. Walkman-dugta füledben a Kontroll,

drótját összeizélted, nem gond, ezt se ragozd túl -

széttépett Dionüsszosz! Tedd, hogy még ma dögöljek

ebbe. Bele. Blöh. Pfúj. Félig teli, félig üres zacs-

kó féléletem érje el ebben a szennyben a végét.

Nincs haza. Nincs a gyerek, sem a szürcsölt reggeli kávé,

hogy kimosódjon a szájból, hogy kiürüljön a felnőtt

roncs, akivé buditok talajára lerogyva igézett

sors? Választás? Kurva hiánya? Blöh. A faszom sem

tudja. Anyu! Lásd... Kész ez a vers is. Kész ez a vers is.