 |
| Jaya Suberg |
Belefeledkezünk a kattintással,
fotelben ülve előhívható képekbe -
azaz már nem ülünk a fotelben és
nem nézzük a kimért távolságba
helyezett, komponált külvilágot,
hanem ott lakunk az elképzelt
képzajban, a porszemek összegéből
összeálló labirintusban, ahová
valaki más képzelete rajzol.
És persze ott ülünk, és most is
ott ülünk a valaki más homokba
pörgetett, komponált labirintusában -
pedig most kimegyünk és előadjuk
ezt az improvizáción alapuló
történetet, amit pontokba szedetlen
távolságból, a teremtés kipárnázott
foteljében ülve, gyümölccsel és
borral a kezében néz a valaki más.
Meghívtuk rá. Ez a kettősség,
hogy ott ülünk és mégsem, és most
behatolunk és mégsem, és valaki
más nézi, tán rendezi, olyan ízes
feszültséget teremt, amit csak a
pillanat varázsa old fel: amikor
ez a ki hol ül és vajon mire kattint
mind egy lesz és kétségei között
nem kell kitalálni magunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése