Látszatvilágom

Egy maszk szállt fel tegnap a négyeshatosra,
pedig nem is járt, vágányfelújítás miatt -
a pótlóbusz sírva fakadt szégyenében,
de ha egyszer vonzóbb a kötött pálya,
udvarán kotkodácsolnak és kapirgálnak a
vonatra várók. Mindjárt átlépjük a Duna
vonalát, súgta magába a maszk, csak
el kell indulni előbb. A felújíttásra váró
hidak vágánnyzárja felcsikordul és kinyílik
a nyugati mennyország kapuja. Odavágyást
dobog a maszk alatt a honszíve, vinné a
keleten termett kikelést magából, a hacsak
meg az úgy nem steril papírba lihegését,
jöhetne ellenőr is tőlem, van nálam örök
bérlet, érvényes erre a járatra itt a szabad
ságotok hátsó udvarában, egye bassza felszáll
hat akár a kiskokas is, lábán a lerázhatatlan
sarkantyúra akadt szemétdombbal, dísz,
magyarban, ha már a több kevesebbség
többé kevésbé őt akarja. Vagy legalább még
egy maszk. Egy másik. Szívecskés, vagy mikiegeres,
enyhe parfümillattal a maszkabálunk megrekedt
hónaljszagában, kapirgálás után festett körömmel,
szintén kötött pálya-függő. És akkor elnyomná
a dekket a villamosvezető maszk, felszállna
ő is, megcsikordulnának a köztéri szobrok és
megindulna az egész. Micsoda földindulás!
Még nem remíz, de így is oly finom, csak úgy
látszik a villamos még aluszik kicsit, a pótlóbusz
könnye megtölti a vasúti felüljáró alatt az
aluljárást, végállomás, kérjük hagyják el a
szerelvényt és erre figyelmeztessék
utastársaikat is.