nem félted

kellett az ürügy, hogy a fűben összecsavart
jó minőségű, vízálló aljú plédbe göngyölt
cuccok eláznak, elfújja a szél a horgászszéket,
a könyved, a holmit, amit a kényelmes
pihenéshez, napfürdőhöz, víz gyógyízéhez
a tapasztalat csomagolt - azért egy tócsában
ülve hamar csupa kár érte lesz, haszáltuk volna 
még azért lesz - vagy már az is, felhőzte a szemed
a rutinos, veszteségeken edződött aggodalom;
otthagytuk hát a ponyva alatt gyülemlő pánikot,
ami aztán kitört, anyósom elmesélte: amikor
nagy erővel csak behordta a az oldalról támadó
szél a jeges vizet, még asztalt is burogattak -
kellett az ürügy hogy céltudatos léptekkel
kivonuljunk a mások és magunk tényleg
korbácsolással felérő erejű félelmébe, két
egymás kezébe kapaszkodó saját félelem;
jó volt látni, ahogy lefoszlott rólad, a mozgás
ütemes nyugalma, lépésre a lépés, egymás
kezébe helyezett bizalom, a víz lemosta rólad
főleg mert tényleg semmink sem ázott el,
időben érkeztünk az időbe, amikor ráéreztél,
sem engem, sem magad nem félted a zivatarban,
jó volt érezni, nem kell magadtól féltselek.