Benne

Semmi különös. Azaz megint minden egyben.
Van ez az egy. Amiben nem különbözik az
artikuláció az ásítástól. Lomb karolta levegő
vagyok, levélizgató fuvallat, levegő karolta
lomb. Csivitelés és szemeteskukák engedetlen
zörömbölése. Alapzaj, erősödő városmormogás
és a bele hulló csend, ahogy kidobtad, de
mégis megtalálom. Egy és egy és egy és egy-
szerre mind egy. Semmi különös, csak ez a
mindegy. Hogy olvasod-e. Hallod-e, nézed-e.

Mert felnevetnek bennem a hiába ejtett
szavak, hiszen visszhang mind, visszatalál
és megül az elhagyott helyén. Préselt lapokból
gyűrt tornyaink alatt a saját céljaik a gazdik
lépteihez simogatják a kutyák. Lehet, hogy
neked nem szól semmiről, nekem ez egyre
inkább a minden, egyben. Mert van ez az egy,
amiben a különbözés sem különbözik
össze, magával. Nincs, ami bántson, van, ami
bánt - ez mind egy. Anyagában azonos.

Semmi különös. Mondhatnám, hogy a
szokásos csoda. Felkeltem, felkeltél, bögrébe
forraltam a fekete levest, de látod, ahogy
megiszom, a szívem kifehéredik tőle. Van ez az
egy, amiben a tántorítás csak a következő,
szükséges lépés. Szükséges lépés a hangokhoz,
amik jelentenek. Ezt a napot ajándékba adom
az isteneinknek, ahogy az összes többit és
ezt a napot sem tőled veszem el. Látod a
tenyeremen? Sebaj. Köszönöm a figyelmed.