A hírfolyamok elhagyatottsága

Sjónnak, a CoDex 1962 olvasása közben

Értékén mérem. Ahogy sakkozni fejben
művészet, úgy fejben festeni és
fejben zongorázni szintén. A különbséget.
Mert persze ez, vagy az különb.
Akkor különösen, ha egyszerre
lakják be a koponyád.

Képzeld el, hogy a könyv, amit
a kezedben tartasz, darázsfészekké változik.
Dühítő magabiztossággal rajzanak körül,
szállnak a szádba belőle a szétkenhető,
mézes és csípős mondatok.

Mert ez egy különösen különb könyv, ami
csak úgy: van. Ha nem olvasod tovább, akkor is
beleköltöznek a mondatai a szádba.
Kaparják a torkod, beszédre
kényszerítenének. Ki akarnának jönni belőled, úgy
hogy mégis benned maradnának.

Kint is és bent is -nának, és -nének. Értékén mérem.
Ahogy a gólem növekszik, úgy csökken benne a
magabiztosság. Nem tudod lenyelni
a beléd költöző igéket, valaki ráírta a neved,
nem fér le a torkodon.
Képzeld el, hogy a falat, amit
a nyelveden tartasz, nem fogyatkozik, fejben
egyfolytában nő.

Ahogy a
másra fordított idővel arányosan nő
a szokott, félig vízzel telt
ladikokkal foltos
hírfolyamok elhagyatottsága.

Fejben tájékozódom. Értékén mérem.
Kedves -nának és -nének! A művészet
is meghal a végén.
De csak ha becsukódsz,
akkor indulsz el.
Végre, Valamerre.