A kukta okul

Itt nem terem banán.
Rántotthúsköztársaságban élünk, egyre
vékonyabbra klopfolt, vastagodó
panírba paskolt életet.

Pörköltszaftköztársaságban élünk,
szalonnás alapon üvegesre
pirított tekintethagymák
a forrás következtében random
pukkanó véleménybuborékokban.

Káposztaszagköztársaságban, a
gangok és a panelok népe egyként
rakja a teli kukák mellé
nejlonzacskóba csomózott
torzsalékát.

Már aki még főz. Mekiből rendelt
Sajtbureszköztársaságban élünk, üvölt
a médiánkból a fortélyos félelemre hangolt,
vegyszerhasználatos csomagolás.

Médiakukacos almák. Kompótországban
élünk, ahol a süllyedő szabadulószobakonyhák
átszállása közben a mentő-
szolgálatcsónak elhagyása is szabad,
ha mégis ki akarnál szállni.

Lélektől lélekig érő Droglabországban
kortyolunk konfekció-Dunagyöngyékbe
palackozott szabvány mámort.

Itt nem terem banán. Csak itt
terem a távolból, ahogy a táborból
teremnek a növekvő gyakorisággal
kivezető teremőrök -

ez még javában a bevezetés, még
lehetsz Somlóigaluskaország seggeket
nyalni lusta nyakigaszószbanja, még
összehegeszthet benned a nyár
elborult eszmerendszere valamiféle
kinyomódó nempiskótatortaérzetet.

Még kér a nép. De már nem
értjük egymás szűkülő szűkölését a
konyhaművészet kiszellőztethetetlen
Nemzeti Együttműködébe
gőzölögve -

komám, ez odasült, az
alapanyagot kifizeted, és kurvagyorsan
állj neki újra, mert a megrendelő
már megitta az aperitif pálinkáját
és a torkáig ér a gyülemlő gyomorsav.

Még a végén összehányja itt nekem.