Pénelopé felejt

Jó ez a szóból szőtt takaró, bár
kilóg az élted alóla.
Mintába szövöd a mihez a közöd, és
képességed a jóra.
Kicsit érzéketlen néhol, hiába
simogatnád, nem reagál.
Néhol kiszakadt, mámortól égett
torkú hajnali bál.

Jó ez az emlékvászon, terül
éhekből korgó vészen.
Bár nem fedi élted ragadós, nedves
testét végig, egészen.
Nyújtózol, túlnyúlsz úgyis
míg takaród ér -
sose fér el alatta a szívet sűrű
sóval kaparó vér.

Jó ez a jóízű lefedettség, bár
nyilván nem teljes.
Nézd, hogy szövi benne a
jellemző jel kicsiséged a jelhez.
Indázó mintákból rajzolt
belebújni valód a
szóból szőtt takaró, bár tényleg
kimered a sorsod alóla.