Kiűzetés a Paradicsomból

A megint megélt szégyen másnapján,
elvonult a mindenki által kilehelt
fojtogató búra. A korlátok
nélküli éhes távlatban látod:
felszabadultál. Dolgaid elől
rejtegetett alászolgája.

Mindenki belülről szabadul fel. Addig
a saját mítosza a mások meséje,
magunkra vett Krisztus teste, ami
levételkor aláz csak igazán.

Belefeszültél indulatoddal a más örömébe, pedig
egy ideje tudod. Nincsenek ennél vastagabb szegek -
egy alapjában beteg szempontrendszer
bárányaként követeltél. Isten báránya? Te
elvekbe veszejted a pillanatod -
nem irgalmazol.

A megint megélt szégyen másnapján,
amikor a Föld épp éjbe forduló felén a
felszabadítást ünneplik. Azaz pont akkor, amikor
a folyamat-menedzselt rabszolgatartás
különböző egyen-bőrt elviselő bakái
a tisztesség helyett csak újra közlegények
egy véget nem érő lövészárok-háborúban.

Mindenki belülről szabadul fel -
de miért mindig a szégyenben? Beledörömböltél
a magad rabsága mentén egy lánccsörgésmentes
boldog folyamatba - és még neked állt feljebb.
Nehezményezted a szombat esti lázat,
riherongynak nézted Éva lányát, aki
csak a kezét mutatta, borzas örömfejét, minden mást
a résre nyitott ajtó mögé rejtett, amikor
a bódulatból eszmélve előbújt a rendelésért:

az alma a harapásunktól 
lesz igazán 
érett alma.

Te farizeus. Most épp most van,
elkésett bocsánatkérés ideje?
Nem tehet róla, hogy a te édenkerted
szolgálatteljesítés közben elkövetett
erőszakcselekmény? A te felszabadulásod, ha
mindenki más is rabszolga? Tudod.

Múltad tévedés,
jövőd is eltévedés,
de most épp most van.

Szabadulj fel. Azaz
ideje másik, magad faragta
padsorba térdepelni. Valamire
úgyis használni akarod
a folyamatábrákra kidöntött almafát.