alászáll

úgy nagyjából az örömről
kellene szólni. hogy beszédelegsz a
romló méltóságú ház udvarán át a
hátsó lépcső elhanyagolt
egykori fényét vakolatfoltokban
őrző homályába. fényes nappal
fénytelen száradt csigajárat fel
az ajtóig amit majd kinyit az
örökében lakó örök éhség.
az enyhe porszag a csillár fölötte
a szőnyeg alatta az anyutól kapott
pulóverén a meghitt kopások
kilincsen a tapogatás nyoma ilyen
őrzött érintésekben az öröksége
ahol amiben változatlan.
ez az állandósult foszlás
a legijesztőbb hűség.

udvariasak 
halk szavúak vagytok mint 
egy temetésen

kifelé látod a márvány-
lépcsőt ami alól kifogyott a
föld. hídként feszül a süppedt
udvar és a kijárat hámló
feltámadása közt. rá kell lépned
mintha éreznéd ahogy felnyög
idegenséged alatt. nem nézel
vissza. úgy nagyjából az
örömről kellene szólni
hogy kijutottál Orpheusz
maga választotta sehová soha
nem minek is birodalmából. nem
engedi nem. nem ereszti ki többé
eltemetett anya-Eurüdikéje.