Tőkés Hédinek
a külső űr látszik, hogy nem látszik, hogy
fényszegek ütnek a sötét holt közönyébe, ami
üres; nem látjuk mibe ütnek lukakat a fény-
szegek, ez a nincs, ez a nem látszik, ez a
külső űr a nyitott szem előtt éjjel, amikor
meztelenek a kilőtt és szemlére fektetett
angyalok; a nappal kilégzett párafröcsögés-
től habzó irizát labradoritja alatt is bújó
sehol, nézed, nem néz vissza a külső űr,
látszik, úgy hívod: a semmi, körülveszi ezt
a jelentéktelen testet, amin egy hozzá képest
is jelentéktelen méretű porszem akar, tud
tükröződni a végtelenben, a külső űr lát-
szik, hisz látod, hogy nem látszik, általad
betölthetetlen -
a belső űr ezzel szemben az anyagban, a
szemfenék sejtjei közt üt lukakat, amikor
a nézésed csak a lusta vegetáció közönyös
pillantása, hogy se préda, se fenyegetés, se-
hol a csillantó értelem, az angyalok vértől
lucskos szennyes tollait se tépi a nézésed,
se most, se máskor, a belső űrnek se ideje
se tere, a hiányzó értelemtől elérhetetlen,
hogy nem mos beléd a kint, és elkövetkezett
a lélek sötét éjszakája a sejtek testedhez ké-
pest mérhetetlenül jelentéktelen méretében
mély kút, ahová nem szüremlik a képmás
és pont mert látszólag tele van, bár sehol,
hiszen hol laknak bennem ezek a szavak,
látod, nem látszik, általad telerakva is
betölthetetlen -
pedig Úr van a
külső űrben, csak most túl
messzire látod
pedig Úr van a
belső űrben, csak most túl
közelről nézed
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése