2020. május 28., csütörtök

Space Invader







Az elhalasztott történelmi pillanat napját
megelőző napon még senki nem sejtette, hogy
ez mekkora elhalasztott történelmi pillanat -
pedig elhalasztásban jók vagyunk, sejthető
lett volna, hogy ez lesz:

nedves halogatóink, a mai forradalom az
az időjárási körülmények alakulása miatt elmarad.

Ipari forradalom. Szakipari. Az ismert
világegyetem ismeretlenjébe hatoló ember
minden elismerést megérdemel. Meglesz, és akkor
lássanak csudát. A csuda természetéből
fakadóan az élő közvetítés sajnos ma haló -
de eljön a pillanat, ami történelmi lesz,
mert azt tesszük, amit szoktunk, csak
másképp, máshogyan, más, sokkal inkább
a futurisztikus jövőképeknek megfelelő ruhában,
ami végre úgy néz ki, mint a filmeken.

Szurkoljunk együtt a szebb jövőnek, amit
ugyan ma elhalasztottunk, de eljön, mert
ez a természete. Nedves hallgatóink, természetesen
onnantól senki nem lesz egészen ugyanaz.

Elismerésünk. Addig is kérem őrizzék meg
örök nyugalmukat.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése