Esti válasz

A nyúl üres üregében ücsörgő társadalom
miután bevette a piros (és a kék) bogyót (is,
mert a választás képtelenségében nevelkedett),
nem (élet)igenli magát, mert túl sötét van a
igéhez, de a nemhez meg túl Világos, a kezében
a fegyvertelenség mentségeivel hadonászva
tárja szét, amit a lejárt zárlatok jellegzetes
összes gesztusával, maszkban és meztelenül.

Megérkeztem haza. Csak ott van, hol jog is,
meg kiskapu is, csak bújjatok rajta, kiskatonák
készülődnek a szokott kielégülésre. Fegyvert
és vitézt énekelnek a hogy a vérbe (ne),
túlzó ez a panoptikumi csendre szabott egyen-
ruhás a többi nézi bakancstalpra magyar térzene.

Egy társadalom akkor épít a zombira, ha
a tagság legnagyobb hányada életképtelen
(mondanám, de folyton a sarkamra lépnek a
sorban); még jó, hogy nekem már nem fáj semmi -
suttogja a nyúl üregét körülölelő földhá-
nyások ásónyomain ácsorgó gyászoló rokonság,
Európa kemping pong a a sötétben amely
világosabb, mint az elérhető, akciós, Vuhanban
gyártott és onnan transzportált kegyelem.

Megérkeztem haza. Kitámasztom a letámasztót,
ez ma az egyetlen kapható attak, fel, támadunk,
készülődjünk a szokott választásra. Piros és kék
bogyók, csésze emésztést elősegítő teák (egy
öregség emlékszik még adybandi-szeszek hars
ízére), aztán feküdj le és nyugodj békében.